|
Hogyan váltja fel a memória a lemezeket?
2010. február 27., szombat 00:19
Mikorra lesz általános a váltás?
Ugyan az elmúlt fél-egy évben sokat írtunk mi is a flash-alapú adathordozókról (solid state drive, SSD), napjainkban csak nagyon keveseknek adatik meg az a lehetőség, hogy valóban használják is a technikát. Ennek a relatíve alacsony kapacitás és a magas ár az oka - jellemzően 8-64 GB-os méretű SSD-ket kínál az a néhány cég, amelyik már belefogott a forgalmazásba, ám a hagyományos merevlemezeknél megszokotthoz képest egy nagyságrenddel több pénzért lehet csak hozzájutni egy-egy darabhoz. Az tehát tisztán látszik, hogy habár a memóriaalapú adattárolók korszaka elkezdődött a PC-s világban, még koránt sincs itt az ideje a tömeges átállásnak.
Arra a kérdésre, hogy ez mikor következik be, elég nehéz pontosan válaszolni. A winchesterek és egyéb háttértárak egyik legnagyobb fejlesztője és gyártója, a Seagate Technology is csak becslést mert közreadni. Nemrég a vállalat vezérigazgatója, William Watkins nyilatkozott a témával kapcsolatban. Watkins szerint először a vállalatoknál kezdődhet meg a nagyobb mértékű átállás (ezt igazolta a minap tett EMC bejelentés is). Három-négy évnek azonban még el kell telnie, mire a megbízhatóságuk olyan mértékben megnő, az egy gigabyte-ra vetített előállítási költség pedig lecsökken, hogy a hétköznapi felhasználók is megkezdjék az átállást. Az időközben megjelenő, a két adatrögzítési technikát egyesítő, egyre tökéletesedő hibrid merevlemezek tovább hátráltathatják a tisztán flash-memóriás meghajtók diadalútjának kibontakozását.
Watkins szerint téves az az elképzelés, hogy a mozgó alkatrészeket nem tartalmazó példányok megbízhatóbbak. "Ha megnézzük, hogy a legtöbb meghibásodott PC miért kerül vissza a gyártóhoz és/vagy a szervizbe, nem a merevlemez az elsődleges, sőt, még csak nem is a másodlagos ok. Ha őszinték akarunk lenni, el kell ismerjük, hogy a chipek magasabb meghibásodási szinttel bírnak ezekben a rendszerekben, mint a merevlemezek." - fejtette ki véleményét a Seagate igazgatója.
Teljesítmény tekintetében Watkins szintén az SSD-k ellen beszélt: szerinte a hibrid megoldások közel ugyanazt hozzák ilyen téren, mint a tisztán memórialapú megoldások. Ráadásul az energiafogyasztás csökkentésében is mérsékelte a flash-es eszközök szerepét a szakember. A háttértár ugyanis egy noteszgép fogyasztásából maximum 10 százalékkal részesedik - ennek még a teljes megszüntetése sem hoz drámai változást az egy akkumulátortöltéssel elérhető üzemidő tekintetében. Mindamellett majdnem SSD-szintű mérséklés érhető el az energiafelhasználásban a hibrid winchesterek révén, amelyek viszont (ma még) jóval olcsóbbak a memórialapú háttértárolóknál.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
gáspár laci, videoklip, London, Dj Dominque, szurkoló, VIP terem, kompetenciamérés, szövegértés, matematika, gyilkos, kegyelem, börtön, Nicki Minaj, Kiss Orsi, Class Fm, interjú, Sugarbird, Bock József, Bódy sylvy, mszp, választások, kard, számítógép, mágnes, fém, biologia, Bárdos András, tévénézés, T-home, medián, Vásáry André, Inna, Madonna, Anima Soung System, Viva Comet, VV Fecó, Dj Louis, mulatós, fellépés, cozombolis, boldog nap, gyermekétkeztetés, jótékony, Zséda, koncert, lemez, Fiesta, Csordás Tibi, Knapik Tamás, Kefir, V-tech, Thaiföld, barátnő, párkapcsolat, gyilkosság, balatonakarattya, kulcs, mészárlás, győr, Oláh Ibolya, management, llaborc, orbán, titkosszolgálat, nyomozók, AFC, Molnár Tamás, Anti Fitness Club, Záhony, cigaretta, csempészet, keresőkutya,
 |
Tudtad hogy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|