Az éjszakai horkolás népbetegség, amely a felnőtt lakosság több mint felét érinti, de többé - kevésbé előfordul gyermekeknél is.

 

Statisztikai adatok szerint a gyermekeknél 10 - 12 %-ban, felnőtteknél, nőknél: 24 %-ban, férfiaknál 40 %-ban rendszeresen jelentkezik a horkolás.

 

 

Valamennyien horkolunk életünk bizonyos szakaszaiban. Általában gyakoribb a túlsúlyos emberek között, ám az átlagnépességben sem ritka.

 

 

Alvás közbeni légzési elégtelenség jellegzetes tünete a hangos és gyakori felhorkanásokkal tarkított horkoló hang.

 

Ha a horkoláshoz nagyfokú nappali fáradtság, viselkedésbeli- vagy tanulásbeli probléma társul, akkor a további kivizsgálásra és kezelésre feltétlenül szükség lehet.

 

 

A horkolásnak számos szinonimája ismert, mint elsődleges horkolás, sima horkolás, jóindulatú horkolás, folyamatos horkolás, horkolás apnoe (légvételi szünet nélkül), ritmusos horkolás, súlyos horkolás stb.

 

 

A horkolás általános jellemzői, hogy a ki- és belégzéskor egyaránt jelentkezik, és nem feltétlenül kíséri, vagy előzi meg légvételi szünet.

 

 

 

 

 

 

A horkolás a kor előrehaladtával, a testsúly növekedésével, a terhességgel, alkohol, cigaretta, izomlazítók, nyugtatók, altatók és más anyagok használatával gyakoribbá válik.

 

A horkolóknál gyakrabban fordul elő a szív- (pl. szívinfarktus) és érrendszeri betegség, magas vérnyomás, agyi oxigénhiányos károsodás (stroke), agyvérzés, obstruktív alvási apnoe.

 

 

 

 

 

 

 

 A horkolás oka

A normális belégzés az orr és orr melléküreg rendszeren keresztül történik. Az orr és melléküregei előkészítik a beáramló levegőt: felmelegítik, párásítják, szűrik és tisztítják. A szájon ezért egészséges körülmények között nem is nagyon veszünk levegőt.

 

A horkolás alapvető oka, hogy légzés szolgálatában álló üregrendszerben gátoltság lép fel, ezért az éjszaka folyamán légszomj alakul ki. Ilyen, gátoltságot létrehozó okok például a megfázás, az orrsövényferdülés, az orrpolip, az allergia, az orrgarati daganatok, a garat és orrmandula megnagyobbodás, a krónikus arcüreggyulladás, arcüregek fejlődési rendellenességei, vasomotoros rhinitis, stb.

 

Az alvás közben belélegzett levegő negatív nyomást okoz a száj hátsó részében, ettől a lágyszájpad berezonál, és horkoló hang keletkezik. A tüdőben és a légcsőben keletkezett vákuum a nyelvgyököt, és a gégefedőt erőteljesen a hátsó garatfalhoz csapja.

 

 

 

A kilégzéskor a levegő a tüdőből áramlik ki, megrezegteti a hangszalagokat, a gégéhez kapcsolódó szöveteket, illetve a gégefő alatti és feletti teret. A garat képletei közül a nyelv, a lágyszájpad, nyelvcsap (uvula), mandulák, együttvéve alkotják a felső rezonátort. A renyhe izmok miatt lélegzéskor a felső légutak összetapadnak, elzáródnak.

 

A probléma tehát ott kezdődik, hogy a gátolt orrlégzés miatt, a horkolás közben rövidebb - hosszabb időre, rendszeresen, vagy rendszertelenül belégzési szünetek jelentkeznek. Egy belégzési szünet akár 1 -1.5 percig is eltarthat.

 

 

 

 

 

 

 

Ilyenkor a vér oxigénszintje csökken, a széndioxidé pedig emelkedik. Egy bizonyos határnál ez jelent feltétlen ingert az újbóli hirtelen belégzésre. Eközben a pulzusszám megemelkedik, ami nem kívánt terhet jelent a szív számára.

 

A hirtelen belégzéskor, az ellazult garat képleteinek rezgése kerülnek és ezért jelentkezik a horkanó, horkoló hang. Ez egyrészt hangos horkolást okoz, másrészt komoly alvási zavarokhoz vezet (alvási apnoe).

 

 

Az alvó ember légzése tehát egy pillanatra leáll, s ezt követően hirtelen levegő után kap. Minél jelentősebb a szűkület, annál nagyobb a remegés, azaz annál hangosabb a horkolás.

 

 

 

A nagyon erős horkolás az éjszaka során légzéskimaradással, azaz apnoéval jár. Önmagában egy-egy ilyen légzéskimaradás még nem életveszélyes, hosszú távon és tartósan azonban súlyos következményei lehetnek. Az apnoés zavart ritkán ismerik el betegségnek, és sok esetben nem is veszik komolyan.

 

 

 

A horkoló partnere beletörődik a "megváltoztathatatlanba", és a néma szenvedést választja, mások pedig, akiknek csak néha jut ki a kellemetlen zajból, még mulatságosnak is találják.

 

Pedig az apnoe nagymértékben növeli a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát. Közvetve sok közlekedési balesetnek is a rossz éjszakai alvás az oka. Amikor a horkoló ember légzése éjszaka kimarad, a szervezet egy olyan "vészprogramot" kapcsol be, amely erővel ismét beindítja a légzést.

 

Az átmeneti oxigénhiánytól és az emelkedett széndioxid szinttől megnő a vérben az adrenalin nevű stresszhormon szintje; a vérnyomás erősen megugrik, a szívverés felgyorsul, amitől a páciens egy pillanatra felébred és egy hangos horkantással ismét levegőt, vesz.

 

 

 

A gátolt légzés miatt nem csak az oxigén bevitel csökken, hanem megemelkedik a szervet által folyamatosan termelt széndioxid szintje is. Ez a szervezet savasodását (acidózis) hozza létre.

 

 

 

A test folyadéktereiben azonban fent kell tartani a normális, kissé lúgos kémhatást.

 

Ezért a felesleges savakat a szervezet a kötőszöveti elemekből (csontokból, izmokból, izületekből, érfalakból) kivont un. „bázisokkal” köti meg.

 

Az állandó szöveti kivonás miatt hiánybetegségek léphetnek fel. Ilyenek lehetnek a csontritkulás, izomsorvadás, izületi problémák, erek falának rugalmatlansága, agysorvadás stb.

 

A megkötött savas zárványokat, a szervet zsír és meszes sók formájában kénytelen raktározni, így a testen belül lerakódások keletkeznek.

 

 

 

 

 

 

 Az erek falában ez érelmeszesedést, az izületekben meszesedést (pl. köszvény), az izmokban inakban merevedést ill. rugalmatlanságot eredményez. A kötőszöveti sorvadás miatt lágyéksérv, gerincsérv alakulhat ki.

 

Ezek a károsodások további szerveket érinthetnek, ami az érrendszeri betegségekhez (magas vérnyomás, infarktus, trombózis, szélütés stb), cukorbetegséghez, érzékszervi károsodáshoz vezethet.

 

Amikor az agy érzékeli az oxigénhiányt, a horkoló felébred, és rendesen veszi továbbra a levegőt, míg újra vissza nem alszik.

 

A "vészprogrammal" járó éjszakai stresszreakció hosszú távon árt az érrendszernek és vérnyomás-növekedéssel jár.

 

 

 

 

 

 

 

Ennek esetleges következménye szívinfarktus vagy szélütés is lehet.

 

Egy amerikai tanulmány szerint az apnoéban szenvedőknél az infarktus kockázata negyvenszer nagyobb, mint az egészséges embereknél.

 

De ha a horkolás nem is jár minden esetben ilyen drámai következményekkel, az élet minőségét mindenképpen jelentősen befolyásolja.

 

Gyakran azért nem derül ki, hogy valaki apnoés légzészavarban szenved, mert a kimerültségnek egyébként annyi más oka is lehet.

 

 

 

A horkolás kialakulását számos tényező fokozhatja

 

 

A lágyszájpad és a nyelvcsap (uvula) lazasága, nagysága befolyásolhatja a levegő áramlását.

 

Hanyatt fekve a lágyszájpad alsó része lebeghet a garat hátsó fala és a nyelvgyök között.

 

 Ha a száj zárva van, a kilélegzett levegő a lágyszájpad mögül az orr felé áramlik, nyitott szájnál azonban a levegőmennyiség egy része a szájüregbe, a többi része pedig az orrgaratba tódul, s eközben a lágyszájpad rezgésbe jön.

 

A gyermekkori horkolás kiváltó oka legtöbbször a heveny, vagy krónikus gyulladás következtében megnagyobbodott orr, illetve garatmandula.

 

Heveny gyulladás esetén gyógyszeres kezelés hatására a megnagyobbodott mandulák megkisebbedhetnek., A krónikus gyulladás következtében a megnagyobbodott mandulákat műtéttel kell eltávolítani. Mindkét esetben a kiváltó ok megszűntével abbamaradhat a horkolás.

 

 

 

 

 

Egyes vizsgálatok szerint a horkolást az is befolyásolhatja, hogy, milyen méretű és formájú az ember torka.

 

Minél nagyobb a különbség a száj és a torok mérete között, annál erősebb hang képződik. Szélsőséges esetekben a hang akár a 70 decibelt is elérheti, ami egy pneumatikus fúró hangerejével ér fel.

 

A probléma ezért a férfiakat érinti jobban, mivel a nőknek természetszerűleg kisebb a torkuk. Nehéz a dolga az időseknek is, mivel nekik már gyengébbek az izmaik, ezért a lágyszájpad ernyedtebb.