Ez a történet egy emberi élet végével kezdődik. A hatvankét éves svéd kémikus, feltaláló Alfred Nobel, munkájának élő, köztiszteletben álló személy volt. Mivel nem nősült meg, felgyűlt vagyonát sem tudta utódaira hagyni, ezért úgy határozott, hogy az arra érdemes utókor örökéül adja.

Halálos ágyán, 1895. november 27-én keltezett végrendeletében úgy rendelkezett, hogy vagyonának kamataiból évről évre részesedjenek a fizika, kémia, fiziológia és orvostudomány, továbbá az irodalom legjobbjai és az a személy, aki a békéért tett erőfeszítéseivel a díjat - és a vele járó, jelenleg körülbelül egymillió dollárt (körülbelül 20 millió forintot, illetve 830 ezer eurót) kiérdemli.

Ez pontosan 113 évvel ezelőtt történt. Az akkor létrehozott Nobel alapítvány alapokmányát 1900. június 29-én Stockholmban a Királyi Palotában mutatták be. Ebben meghagyta, hogy vagyonának kamataiból évről évre részesedjenek a fizika, kémia, fiziológia és orvostudomány, továbbá az irodalom legjobbjai és az a személy, aki a békéért tett erőfeszítéseivel a díjat - és a vele járó, jelenleg körülbelül egymillió dollárt (körülbelül 20 millió forintot, illetve 830 ezer eurót) kiérdemli.

A díjat odaítélő testület minden egyes svéd tagozatára egy "Nobel Bizottságot" jelölnek ki, mely három, négy vagy öt tagból áll, hogy véleményt alkossanak a díjak odaítéléséről, melyet csak olyan személyeknek lehet odaítélni, akikre arra kompetens személyek tettek javaslatot. December 10-én, az Alapítvány Ünnepi Napján - a végrendelkező halálának évfordulóján -, a díjat odaítélő testületek minden egyes díjazottnak átadják a díj összegének megfelelő csekket, az oklevelet és egy, az alapító képmását ábrázoló és megfelelő felirattal ellátott aranyérmet.

1968-ban a tudományos munkásság nobeli elismerése a Közgazdasági Alfred Nobel-emlékdíjjal egészült ki. Ezt a Svéd Bank (Sveriges Riksbanks) kezdeményezte a pénzintézet fennállásának 300. évében, s a díjat hivatalosan Alfred Nobel-Emlékdíjnak nevezik, tehát nem közgazdasági Nobel-díjnak.