Vadászat során vagy amikor a kígyó veszélyben érzi magát, méregfogát az áldozatba/ellenségbe mélyeszti, a mirigy körüli izomzat összehúzódik, és a méreg a fogon keresztül az áldozat szervezetébe jut.

 

A kígyómérgek a szervezet különféle funkcióit befolyásoló peptidek, enzimek, toxinok; három fő csoportba sorolhatók: vérmérgek, idegmérgek és sejtmérgek. Ezek az anyagok lenyelve, az emésztőrendszerbe jutva általában nem veszélyesek, ezért a hagyományos értelemben nem tekinthetők mérgeknek.

 

Megfigyelték, hogy a mérges kígyók mérge általában nem hat a saját szervezetükre, sőt, egyes fajok között is „immunitás” figyelhető meg egymás mérgére. Már a ’70-es években igazolták, hogy a viperák vérében olyan anyagok keringenek, amelyek közömbösítik saját, és néhány egyéb kígyófaj mérgét.

 

Védőcukor

 

Takács Zoltán, a Yale Egyetem magyar származású kutatója a kobra esetében vizsgálta, hogy miért nem hat a méreg az állat saját szervezetére.

 

A kobra egy idegmérget termel, amely az úgynevezett acetilkolin-receptorokhoz kötődve megakadályozza, hogy az idegi impulzusok eljussanak az izmokhoz. Ennek következtében az izomműködés leáll, az áldozat megbénul, és mivel a légzőizmai sem működnek, meg is hal.

 

Takács a kobrák acetilkolin-receptorait vizsgálta, és megállapította, hogy egy aprócska genetikai eltérés miatt a receptor idegmérget megkötő helyén egy jókora cukormolekula foglal helyet. Emiatt a méreg nem tud kötődni, és hatását kifejteni. Ha a cukormolekulát eltávolítják, a kobra éppolyan védtelen lesz saját mérgével szemben, mint a többi állat.

 

Ismeretes, hogy a kígyókkal (is) táplálkozó állatok – például a mongúz, a sün, a méhészborz, a kígyászkeselyű – ellenállnak a kígyóméregnek. A mongúznál az acetilkolin-receptor ugyanolyan módosulását mutatták ki, mint amilyen a kobránál is fennáll.