|
Miért zöld az ég a régi festményeken?
National Geographic
2010. március 11., csütörtök 00:06
Habár a festmények mindenképp egyfajta szubjektív látásmódot tükröznek, jelen esetben a kérdésre a választ nem annyira a kép alkotójában, hanem a festékanyagban kell keresnünk.
Az azurit és a malachit nevű réztartalmú karbonát ásványt már az ókorban is gyakran használták díszítőkőként és festékként. Mindkét ásvány rézérctelepeken keletkezik oxidációs folyamat révén.
Az azuritot, mint neve is elárulja – ebből ered az azúrkék szavunk - kék szín előállítására használták. Nevét a latin lazurium, majd azurium szóból kapta, amely viszont a perzsa lazavard szóra (egy másik, szintén festékként használt kék színű szilikátásvány nevére, a lazuritra) vezethető vissza, jelentése ég.
Ezzel szemben a malachitból zöld festéket készítettek. A malachit szó a görög malakhé vagyis mályva szóból ered, utalva arra, hogy az ásvány zöld színe hasonlít a mályva levelének színéhez.
A két ásvány érdekessége, hogy az azurit könnyen malachittá alakul. Így fordulhat elő, hogy amennyiben eredetileg azurittal állítottak elő kék színt egy festményhez, az később malachittá vagyis zölddé alakulhatott. Ez természetesen leginkább az olyan nagy kiterjedésű részleteknél szembetűnő, mint az ég vagy a víztükör színe.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
időjárás, borús, napsütéses, hőmérséklet, zavargás, tottenham, tüntetés, rendőrség, london, állás, rasszizmus, diszkrimináció, férfi, desing, luxushajó, otthon, akon, shaggy, sean, paul, part, fesztivál, josh, jutta, tuzijatek, KovácsovicsFruzsina,
 |
Tudtad hogy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|