Talán nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy nagyon régi eredetű élelmiszerről van szó, amit már a régi görögök is ismertek. Ha szaglászunk egy kicsit az ókor szépirodalmában, akkor megtudhatjuk, hogy az ősi Hellászban kecskebelekbe töltött, szalonnás, véres készítményekkel tisztelték meg a versenyek győzteseit. Ez olvasható az Odüsszeiában.

 

De hát mi is tulajdonképpen a kolbász? Mint már említettük, rengetegféle formája létezik, de a lényege az, hogy állati bélbe húst, zsiradékot (régebben vért: ez a hurka elődje) töltenek, és megfűszerezik, majd füstölik, vagy megsütik azt.

 

 

Ám bármennyire is szerették ezt az ínycsiklandó készítményt az ókori görögök, bármennyire is királyi eledelnek tartották, később nem mindenki vélekedett így. Bölcs Leó bizánci császár például - kevésbé bölcsen - többek között a következő rendeletet bocsátotta ki:

 

"Fölséges füleinkhez jutván a hír, hogy belekbe vért pakolnak, valamint gabonát zsákba, s ilyetén módon, mint más, közönséges eledel megevődik, császári fölségünk efféle szégyenletes dolgokat nem nézhet tovább, és meg nem tűrheti, hogy az ország tekintélyén és becsületén holmi nyalakodó, hasuknak élő alattvalók bűnös főzte miatt csorba ejtessék. Valaki tehát vért ilyetén módon gyömöszöl gyomrába, az pőrére vetkeztetik, megbotoztatik, és az országból örökre kiűzetik."

 

 

 

Nem is csoda, ha ez után a császári dörgedelem után a napfényes Keleten elment az emberek kedve a kolbásztól. Ám nem ez történt Rómában! Ott nagy divatja volt a véres hurkának, a füstölt kolbásznak és a májasnak.

 

A rómaiaktól pedig a germánok vették át a kolbászkészítés művészetét, és a középkor folyamán egyre tökéletesítették. A városok versenyeztek ebben. A krónikákból megtudhatjuk, hogy a braunschweigiek például mindenáron el akarták vinni a pálmát azzal, hogy a leghosszabb kolbászt ők készítik. A városi tanács ezt már becsületbeli kérdésnek tartotta. Amikor a nagy mű elérte a 800 rőf hosszúságot, és már győztesnek hitték magukat, akkor előléptek a königsbergiek, és egy 2010 lábnyi kolbászmonstrummal az élre törtek. A nagy művet 1601-ben zeneszóval, ünnepélyes körmenetben végighordozták a városon.

 

 

 

A magyar történelemben a kolbász név IV. Béla király uralkodása idején tűnt fel. A kunoknak adományozott területen, a mai Kunmadaras helyén volt a Kolbászszék nevű település. Ez akkoriban a kun terület egyik központja volt. Ez a kun székhely 1663-ig létezett. Ekkor a törökök feldúlták, lakossága elmenekült, és soha többé nem épült újjá.

 

A nyelvészek szerint azonban a kolbász szláv eredetű szó. A szerbben, szlovákban, oroszban szinte ugyanúgy hangzik, mint a magyarban. Akkor tehát a kolbászt valamelyik szláv nép találta ki? Erről azonban szó sincs, ugyanis a szláv nyelvekben is jövevény ez a kifejezés. Hogy honnan vették át, azon még vitáznak a nyelvészek. Egyesek az oszmán-törökre gyanakszanak, ahol a külbast szó roston sült bordaszeletet jelent. A Kolbász helynév minden bizonnyal a kun nemzetségnévvel azonos, és az állati bélbe töltött, vagdalt, fűszerezett hús jelentésű kolbász szavunkhoz semmi köze. IV. Béla valószínűleg nem evett még kolbászt, hanem csupán befogadta a tatárok elől menekülő kunokat. Mi viszont már szerencsére ehetünk...