A fésű "feltalálójának" nevét, sajnos, nem tudjuk pontosan. Ám ha elgondolkodsz rajta, nem nehéz kitalálni, hogy mi volt a kezdeti emberek "fésűje"? Azt nem tudjuk, hogy a kőkorszaki ősembernek mennyire volt igénye a hajának rendbetételére, ám az biztos, hogy ha szükségét érezte, hogy elsimítsa fürtjeit, akkor erre a célra kezdetben a kezének öt ujját használta. És hogy mi erre a bizonyíték? Az, hogy az első, kezdetleges fésűk ránk maradt példányai az emberi kéz szétfeszített ujjait vették mintául.

 

Birket-Smith A kultúra ösvényei című könyvében az olvasható, hogy az ausztráliai bennszülöttek ma sem fésülködnek. A Fülöp-szigeti és maláji negritók pedig a szomszédos törzsektől vették át a testápolásnak eme szerszámát.

 

És hogy miből készültek/készülnek ezek a csodás hajsimító eszközök? A csontból vagy fából faragott közönséges formák mellett vékony fapálcikákból vagy hasított bambuszból összekötött fésűk is léteznek, mégpedig Óceániában, Indonéziában, Kelet-Afrikában és az Amazonas térségében.

 

 

 

Az új-kőkorban már ismerték a kétsoros fésűt, vagyis a bontófésű és a sűrűfésű kombinációját. Az ókorban leginkább csontból - a gazdagoknál elefántcsontból - és puszpángfából készítették a fésűket. Nagyon díszes remekművek a népvándorlás korából megmaradt fésűleletek. Az is érdekes, hogy a koraközépkorban a pap a mise kezdete előtt vallásos szimbólumokkal díszített csontfésűvel szedte rendbe a haját.

 

 

Izland szigetein pedig - akár hiszed, akár nem - a fésűvel nemcsak fésülködtek, hanem a joggyakorlatban is szerepet kapott ez az eszköz. A győztes törzsfőnök hajdanában kettétört és földre dobott fésűvel, melléjük hajított ezüstpénzzel vette jelképesen birtokába a meghódított földet.

 

Hogy mennyi a régi adatokból a legenda, azt ma már nem tudhatjuk, egyvalami azonban bizonyos: manapság fésülködés nélkül az utcára lépni, nagyon ápolatlan külsőt kölcsönöz az embernek. Használjuk tehát a fésűket!