Végre eldőlni látszik az a több mint két évtizedes tudományos vita, amelyet a világ vezető kutató intézeteinek mikrobiológusai folytattak a nanobaktériumokról. Az Amerikai Tudományos Akadémia nemrégiben hozta nyilvánosságra egy tudóscsoport véleményét, amely szerint a rendkívül parányi képződmények nem nyilváníthatók valódi élőlényeknek, mégis fontos szerepük lehet különféle betegségek kialakulásában.

Nanobaktériumokról először érdekes módon nem egy mikrobiológus, hanem egy geológus, a texasi egyetem kutatója, Robert L.Folk tett említést 1989-ben, miután egy olaszországi hőforrás mészkőkristályait vizsgálta. A mikroszkópos képen a kristályoktól jól elkülönülve apró, gömbökből, illetve pálcikákból álló telepeket fedezett fel, amelyeket eredetileg nanoplanktonoknak nevezett el. Többéves kutatása igazolta, hogy az eredeti mintában nem egyedi jelenséget talált, mert a Föld különböző pontjairól, több milliárd éves dolomitokból és mészkövekből vett mintákban hasonló szerveződések fosszíliái lelhetők fel.

A geológus állítása szerint ezeknek az organizmusoknak, mivel képesek ásványi anyagok kioldására, alapvető szerepük volt a kőzetek kialakulásában. A NASA kutatói egy, az Antarktiszról származó Mars-meteoritban is megtalálták ezeket a parányi, megkövesedett telepeket, vagy legalábbis hozzájuk nagyon hasonlókat. Ők keresztelték át nanobaktériumokká a képződményeket.

Az emberi testben is megtalálhatók

 

A finn tudóscsport további kutatásai azt is igazolták, hogy az emberi vizeletben ugyancsak élnek nanobaktériumok, amelyek kalciumot és másfajta ásványi anyagokat választanak ki. Külső részükön ebből egy kristályos magfélét építenek fel, ami például a vesekövek alapját is képezheti. Később erre rakódhatnak rá egyre nagyobb mennyiségben a kristályok. Kajander szerint ennek ismeretében valószínűsíthető, hogy bizonyos fajta antibiotikumok adagolásával megelőzhetnék a krónikus vesekőképződést.

A tudományos viták alapja és egyes szakértők kételkedése abból ered, hogy egyrészt a nanobaktériumok – rendkívül parányi méretük miatt – elméletileg nem is létezhetnének, hagyományos fénymikroszkóppal szinte láthatatlanok, másrészt a mikrobiológusok által hagyományosan használt tenyészközegben nem szaporodnak, illetve a különféle kórokozók jelenlétének kimutatására általánosan alkalmazott sejtfalfesték nem kötődik a felületükhöz.

További furcsaságuk, hogy a legtöbb baktérium 1-2 órás szaporodási idejével ellentétben a nanobaktériumok 1-5 nap alatt duplázódnak meg, így a folyamat követése nagyon nehéz. Szaporodásukhoz pedig a normál táptalaj helyett emlőssejttek vagy borjúvér szérum, valamint 5-10 százalék szén-dioxid jelenléte szükséges. Ez utóbbi nem jelent újdonságot a mikrobiológiában, mert az eddig ismert legkisebb baktériumok (Chlamidia, Tickettsia, Mycoplasma) is csak ilyen körülmények között hajlandók szaporodni.

A finn laboratóriumban a nanobaktériumok a számukra megfelelő táptalajban növekedni kezdtek, mégpedig úgy, hogy az alapsejt körül a kicsapódás által „vastag falú”, szervetlen burok keletkezett. A telepek mérete a tenyésztési körülményektől függően alakult, akár néhány milliméteresre is megnőttek. Kedvező feltételek között önállóan sokszorozódtak, kedvezőtlen körülmények között szaporodásuk hasonló a vírusokéhoz (vagyis nem replikálódnak, hanem a táptalaj valamely sejtjének DNS-ébe épülnek be).

 

Nem él, de ártalmas lehet

 

A világ egyik legtekintélyesebb tudományos folyóiratában, a Nature-ben a közelmúltban publikálták a tajvani Csang Gung egyetem, illetve a New York-i Rockefeller Egyetem közös kutatásának eredményeként Jan Martel, John Ding, illetve Elinor Young mikrobiológusok tudományos értekezését, amely új oldaláról világította meg az évtizedes vitát. Állításuk szerint vizsgálataik igazolták, hogy a telepekben vannak fehérjék. Ennek ellenére nem tartják élőlénynek az általuk vizsgált gömböcskéket, hanem csak egy olyan fehérjefajtának (szérumalbuminnak), amely az emberi szervezetben is megtalálható. Bizonyos körülmények között viszont ezek a fehérjék kristályosodásra is képesek lehetnek, tehát elképzelhető, hogy szerepük van a vesekőképződésben, az érelmeszesedés, valamint bizonyos, meszes foltokat produkáló rákfajták (hasnyálmirigy, petefészek) kialakulásában.

Évek óta ismert tény, hogy egyes fehérjék súlyos betegségeket okozhatnak, így az orvostudományban ez ma már nem számít új gondolatnak. Példa erre a pár évvel korábbi (főként szarvasmarhákat, patásokat megtámadó), emberre is veszélyes agyvelősorvadást okozó Creutzfeldt-Jakob-kór (kergemarhakór) járvány, amelynek okozója szintén egy rosszindulatú fehérje (prion).