|
Nyolc dolog, amit talán nem tud a testéről
2009. december 20., vasárnap 18:45
Az ember egyfajta precízen mozgó gépnek is tekinthető. Mintha mindenki egy-egy tökéletes vegyi gyár lenne, ahol különböző anyagkoktélok keverednek, és új vegyszerek keletkeznek. Tudta, hogy testünk tömegének 80 százaléka víz? Figyeljük meg szervezetünk legfontosabb részeit, fedjük fel ezek rejtélyeit!
KÉT LÁBON JÁRÓ MILLIÓNYI SEJT VAGYUNK
Az ember alapvető építőanyaga a sejt. Ebből születünk. Idővel több milliárd különböző típusú sejtünk keletkezik, és mindegyik saját mikrovilágot alkot. Jellemzője: A sejtmag az otthona genetikai anyagunknak – a DNSnek. Ebben értékes kincsként bújnak meg a gének. A DNS, mint korlátlan uralkodó, utasításokat ad egész testünknek – az organellumoktól (a vegyi anyagok molekuláiból összeállítva) a sejteken belül, a szövetekig, a szervekig és szervrendszerekig, amelyek biztosítják az alapvető életfunkciókat.
Érdekesség: Az azonos típusú sejtek, amelyek önállóan rendkívül sérülékenyek, szövetekbe tömörülnek. Emlékezzünk csak az izom-, ideg- (kizárólag az agyban és a gerincvelőben) és kötőszövetekre, amelyek mindent egybetartanak. A szövetekben lévő sejtek folyamatosan megújulnak, még ha élettartamukban különböznek is. Amíg bizonyos sejtek élettartama csak órában mérhető, addig másoké egész életen át tart. A szöveteknek állandó táplálékra van szükségük, amit a folyamatos véráramlás biztosít az apró hajszálereken át. Nem hiányozhatnak az idegsejtek sem, amelyek információkövetként mıködnek az agyból ki, illetve abba beáramló ingereket, ingerületeket illetően. A szövetekből rendkívül fontos szervek fejlődnek, mint például a szív, a máj vagy a vesék. Egyúttal számos különböző szövet alkotja őket. A szervek sem mıködhetnek csak saját szakállukra, hanem együttmıködnek másokkal, amellyel a szervrendszereket alkotják. Ki ne ismerné saját gyakorlatából a légzőrendszert, amely az oxigént szállítja a testbe, vagy a kiválasztórendszert, amely elvezeti a szervezetünkből a hulladékanyagokat. Felfedezések: A DNS igen sokféle anyag szintézisét irányítja. A kutatók ezek 93,5 százalékát azonosították. Az egyre újabb tények mutatnak rá az létfenntartáshoz szükséges őssejtekre. Eredetileg egyfajta semleges sejtek (például az embriók vagy a csontvelő) utólag egy bizonyos testi szerv részévé válhatnak. Ott fokozatosan „bedolgozzák magukat”, hogy helyettesítsék a helyi sérült specifikus sejteket. Mivel használhatunk: Változatos étrenddel, amelyből nem hiányzik a három alapvető táplálékforrás, a szénhidrát, a zsírok, valamint a sejtek növekedését és megújulását segítő fehérjék.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Kembe Sorel, Jóban Rosszban, stáb, rajongó, meglepetés, luxusautók, olasz, adóhatóság, Rakonczay Gábor, kenu, világrekord, Geréb Ágnes, fogház, letöltendő, jogerős, otthonszülés, Harcsa Zoltán, boksz, Bencsik Tamara, Eurovízió, Kökény Attila, nagylemez, bombariadó, Debrecen, újságíró, e-mail, fenyegetés, malév, légitársaság, felélesztés, Göncz Árpád, kilencvenéves, szerenád, születésnap, Btk, törvénykönyv, éjjeli betörő, támadó, önvédelem, kiszombor, határsértők, fagyás, Redknapp, Totenham, foci, Berki Krisztián, gázolás, cserbenhagyás, nyomozás, Komárom, Nokia, elbocsájtás, Ázsia, bluray, filmek, top10, vaddisznók, XII. kerület, Hegyvidék, kondák, Dévaványa, nevelőszülő, fajtalankodás, molesztálás, Dopeman, Himnusz, nemzeti jelkép, felmentés, hideg, kihűlés, iskola bezárás, fagyhalál, VV Eszter, Péter, Való Világ, Seherezádé, képviselők, egykulcsos adó, kereset, fizetés, miskolc, gyalog, éhségmenet, munkanélküliség, tüntetés, börtön, kórház, rendelet, kórházszövetség, várólista, fizetős beteg, operáció, miley, cyrus, nick, jonas,
 |
Tudtad hogy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|