A keleti szőnyeg különleges luxustárgy, mely a nomád pásztorok sátraiban és a fejedelmek palotáiban hasonló szerepet kap: falon vagy földre terítve egyaránt véd a hideg ellen és kielégíti a keleti ember fokozott pompavágyát. Gyapjúból készül, a fonalat a legutóbbi időkig természetes festékkel színezték. Értékét az előállításához szükséges aprólékos kézi munka adja.

A szőnyeg évszázadokon keresztül a keleti világ egyik legfontosabb exportcikke volt. A karavánutakon ezerszámra vitték Európába a kézzel szőtt vagy csomózott kisebb-nagyobb példányokat. Nemcsak az arisztokrácia otthonaiba jutottak el, de a jómódú polgárság is szívesen vásárolt belőlük. Magyarországon, főképpen Erdélyben különösen kedvelték a török szőnyegeket. (Egy bizonyos, Usak környékén készült fajtát a szőnyegkutatók szerte a világon "erdélyinek" neveznek, mivel jóformán csak ezen a területen maradt fenn, és sokáig úgy hitték, itt is készültek.) A protestáns szász városokban a templomok falait, a karzatot, sőt a padokat is roskadásig telerakták velük. Brassóban és Segesváron ma is megcsodálhatjuk ezt a különös látványt: a keleti és a nyugati világ találkozását.

 

 

A csomózott keleti szőnyeg mintázata hagyományosan két nagy részre oszlik: a középső mezőre vagy tükörre és az azt keretező ún. bordűr-sávra. Az anatóliai szőnyegek tükrében gyakran stilizált imafülkét találunk. Az itt látható szőnyegünk tükrében is ilyen stilizált, két egymással szembefordított imafülke látható. A hívő muzulmán jártában-keltében ezzel helyettesítette a mecset megszentelt terét. Az imafülkét az erdélyi szőnyegek legszebb motívuma, almafavirágokból összeállított rozettakoszorú díszíti. A szőnyeg stilizált liliom- és szegfűmintáiban a szőnyegkészítő népek virágok iránti különös vonzalma fogalmazódik meg.