| Választási Körkép Köznyelven |
| pártok - kampányok - 2010 szavazás - politika s mindez a hétköznapi emberek nyelvére lefordítva |
![]()
Az MSZP szerint a járások kialakítása a Fidesz-ország kiépítésének újabb állomását jelenti, annak egyetlen célja az állam és a kormány hatalmának növelése, miközben a vidékiek számára nehezebbé válik a közigazgatási ügyek intézése. A járásokról szóló, egyetlen A4-es oldalnyi, koncepciónak csúfolt irkafirka - amelyet a közigazgatási tárca január 10-én tett közzé - csupán üres lózungokat tartalmaz, költségszámításokat, hatásvizsgálatokat nem, így róla értelmes szakmai vita sem folytatható. Nem tekinthető társadalmi egyeztetésnek, ami az ügyben azóta történt, hiszen a lényegről nem eshetett szó: a települések lényegében csak a kőbe vésett 168 járás lehatárolásáról mondhattak véleményt. Miközben tehát a kormány "jó állam" kialakításáról beszél, homályban hagyja, milyen ügyek intézését veszi el a településekről és miért. A koncepció szerint a járások a jegyzők és körjegyzők államigazgatási feladatait vennék át, így számos feladat kerülhet el a településekről. Ennek kapcsán az MSZP felszólította a kormányt, hogy ne csak a járások területi határairól egyeztessen, hanem az ide utalni kívánt feladatokról is adjon tételes és pontos tájékoztatást, majd hallgassa meg az erre adott reakciókat. Az érintettek (egyszerű állampolgárok, illetve önkormányzati tisztségviselők) a mai napig nem tudják, pontosan mely feladatok kerülnek a települési önkormányzatoktól a járási hivatalokhoz. Szabó Erika államtitkár arról tájékoztatta a Jász-Nagykun-Szolnok megyei önkormányzatot, hogy a kistelepüléseken élőknek nem kell majd bemenniük a járási központokba, mert munkatársat alkalmaznak majd helyben. Ha hihetünk ennek az államtitkári kinyilatkoztatásnak, felmerül a kérdés, hogy ez a kormánytisztviselő lesz-e majd illetékes például az anyakönyvi ügyek
Ezek azok a kérdések, amelyeket még most, az előkészítés fázisában kellene tisztázni. A kormány nem árulhat zsákbamacskát, az elérhető közszolgáltatások minőségének és hozzáférhetőségének biztosítása nem lehet az elmúlt másfél évben megszokott rögtönzés és kapkodás áldozata. A közigazgatási tárca önkormányzati road-show keretében próbálja eladni alacsony színvonalú portékáját; a közigazgatás rendeltetéséhez, a magyar közigazgatáshoz azonban méltatlan az az eljárás, hogy politikusok tömör Az MSZP felajánlja szakértelmét a közigazgatási szervezetrendszer minőségének javítása érdekében, ha a kormány belátja, hogy egyedül nem birkózik meg a feladattal.
|
|