2012-02-10 10:00:37 Forrás: lehetmas.hu

A paksi bővítés nem a Fidesz belügye

Sajtóhírek szerint a nemzeti fejlesztési miniszter olyan megállapodást akar aláírni, amely formailag a nukleáris energia békés célú felhasználására vonatkozó, Magyarország és Dél-Korea közötti együttműködésről szól, valójában azonban a Koreai Köztársaság részvételét készítheti elő a Paksi Atomerőmű bővítésében. Az LMP teljes képtelenségnek tartja, hogy az ország jelenlegi pénzügyi helyzetében a kormány legsúlytalanabb, egyre inkább a Fidesz-közeli gazdasági holdudvar strómanjának tűnő minisztere parlamenti felhatalmazás nélkül vállaljon kötelezettséget egy minimum 3000 milliárd forintos beruházási igényű, szakmailag erősen megkérdőjelezhető és várhatóan soha meg nem térülő atomerőművi projektre.

Ahogyan korábban a paksi bővítésről tárgyaló Fellegi Tamás minden moszkvai repülőjegye, úgy az erőmű tervezett új blokkjainak ügyében minden jelenlegi és jövőbeni dél-koreai tárgyalás is kidobott pénz lesz. Paks bővítésére az eddig rendelkezésre álló (többnyire a kormány megrendelésére született) dokumentumok szerint sem szüksége, sem lehetősége nincs az országnak. Ráadásul az energiahatékonyság és a megújulók fejlesztése elől veszi el a pénzt már a fölösleges projekt előkészítés is, ami a nemzetközi tapasztalatok szerint akár 100 milliárd forintba is kerülhet.

Az LMP szerint számos kardinális feltétel hiányzik ahhoz, hogy a kormánynak oka és joga legyen nemzetközi partnerekkel tárgyalásokat folytatnia a bővítésről. Nem született parlamenti döntés arról, hogy a beruházásra szükség van. Az ország költségvetési helyzete közismert: hónapok óta a fizetésképtelenség határán táncolunk, az IMF és az EU hitelétől reméljük az államcsőd elkerülését. Senki nem kecsegtet minket azzal, hogy piaci alapon finanszírozni kívánja az új blokkok felépítését, és a feladat nyilvánvalóan meghaladja a magyar bankok tőkeerejét. A kormányzati dokumentumok szerint a bővítésre nincs feltétlenül szükség, az ország energiaellátása más forrásból is biztosítható. Legutóbbi nyilatkozataikban már a kormányzati illetékesek is “politikai beruházásnak” minősítették az érvelést, és a paksi áram külpiaci értékesítésének lehetőségeit emlegették. Nincs egyetlen olyan hatásvizsgálat vagy egyéb számítás, amely azt bizonyítja, hogy a paksi áram ára alacsonyabb lesz a termelői átlagárnál, és semmi sem támasztja alá, hogy a projekt finanszírozható, illetve belátható időn belül megtérülhet. Ehhez képest a kormány úgy számol, hogy a bővítésről szóló tendert még 2012 első felében kiírják, 2013 elején pedig már eredményt is hirdetnek.

A tervezett paksi beruházás ésszerűtlenül nagy pénzügyi kockázatot jelent az országnak és az adófizetőknek, amit nem szabad felvállalni. Az LMP felszólítja a kormányt, hogy térjen magához és ne hozzon döntéseket a bővítésről. Az éves GDP 10 százalékára rúgó beruházási keret elköltése az ország további súlyos eladósítását jelenti, és hosszú időre elzárja Magyarországot az energetika korszerűsítésének, a megújuló energiaforrások nagyobb mérvű kihasználásának lehetőségétől, amelyre az ország kötelezettséget vállalt. Egy ilyen döntés nem lehet a Fidesz, a kormány vagy a kormánypárti üzleti körök magánügye, mivel a számlát az egész ország fizetni fogja.

Az LMP mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy az ország lakossága a fenti tényeket megismerje, és nem fogja hagyni, hogy Paks jövőjét a Fidesz saját belügyeként kezelje.

 

Cimkék: LMP,Paksi Atomerőmű,bővítés Hozzászólások: 0
Hozzászólok - Új Hozzászólás

Szavazok

Bizonytalan vagyok

MSZP

MDF

stb.

FIDESZ

Jobbik