2012-02-08 11:53:38 Forrás: jobbik.hu

Dúró Dóra: Elítéli a külföldi munkavállalás tananyaggá tételét a Jobbik

A Jobbik felháborítónak tartja, hogy nemcsak a felsőoktatási keretszámok drasztikus csökkentésével és a tandíj bevezetésével szorítja külföldre a magyar fiatalokat a kormány, hanem a tervek szerint már a Nemzeti Alaptantervben is pályaorientáció címszó alatt a bel- és külföldi munkavállalási lehetőségekről okítják középiskolásainkat.

A Fidesz oktatási ámokfutásának következtében naponta ötven és száz közötti azoknak a határmenti középiskolásoknak a száma, akik Ausztria felsőoktatási intézményeiről érdeklődnek. Van olyan gimnázium, ahol minden második végzős diák tervei szerint külföldön próbálkozik már a továbbtanulással is, míg tavaly ez az arány csak mintegy tíz százalék volt körükben. Erre a kétségbeejtő helyzetre tesz rá még egy lapáttal a kormány akkor, ha a külföldi munkavállalás lehetőségét tálcán kínálja, tanítja a középiskolásoknak.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom szerint hazánk nemzetstratégiai érdeke a fiatalok itthon tartása, ezért a jelenlegi nemzeti ellenzék kormányra kerülése esetén valóban piacképes és az itthoni boldogulást lehetővé tevő felsőoktatást és szakképzési rendszert fog létrehozni.

Cimkék: Jobbik,Dúró Dóra,külföldi munkavállalás Hozzászólások: 0
Hozzászólok - Új Hozzászólás

Szavazok

stb.

MDF

Jobbik

Bizonytalan vagyok

MSZP

FIDESZ