2010-03-09 13:00:10 Forrás: www.mti.hu

Ingyenes jogi képviseletet adna a távfűtéses lakásokban élőknek

Ingyenes jogi képviseletet ajánl azoknak a távfűtéses lakásban élőknek a Jobbik, akik pert szeretnének indítani, amiért az elmúlt három évben többet fizettek a hőszolgáltatásért, mint kellett volna - mondta keddi, fővárosi sajtótájékoztatóján Cziráki Adorján.

A Jobbik képviselőjelöltje, aki Hegedűs Lorántnéval tartott közösen sajtótájékoztatót a Főpolgármesteri Hivatal előtt, azt mondta: az Állami Számvevőszék (ÁSZ) egy tavaly őszi jelentésében is nyilvánosságra hozta, hogy törvénytelenségeket tárt fel a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló egyes szolgáltatók, köztük a Főtáv Zrt. díjkalkulációjával és díjmegállapítási gyakorlatával kapcsolatban. Közölte, hogy a jelentés felsorolja azokat az eseteket, amelyekben a Főtáv megsértette a jogszabályi előírásokat.
Számításaik szerint a jogsértő gyakorlat miatt egy átlagos, 50 négyzetméteres lakás tulajdonosa az elmúlt három évben mintegy 130-150 ezer forinttal fizetett többet a távfűtéstért, mint kellett volna.
Kijelentette, hogy a Jobbik várja a távfűtéses lakásban élők jelentkezését, mert ha pert akarnak indítani, akkor ingyenesen ellátják a jogi képviseletüket.Kérdésre válaszolva azt mondta, nincs pontos szám a távfűtésre kapcsolt panellakásokról, de tudomása szerint a fővárosban minimálisan 240 ezer ilyen ingatlan található.
Arra a kérdésére, hogy a Jobbik tesz-e feljelentést, azt mondta, hogy jelenleg már ellátják egy károsult jogi képviseletét és fontolgatják egyéb jogi lépések megtételét is; parlamentbe kerülésük után kezdeményezik a jogsértő gyakorlatok felülvizsgálatát és megszüntetését. Hegedűs Lorántné, aki társával együtt egy "Lopott holmi visszajár!" feliratú transzparenst feszített ki a sajtótájékoztató előtt, kérdésre válaszolva kijelentette, hogy céljuk a teljes elszámoltatás, "így a politikusbűnözők elszámoltatása is". Hozzátette, remélik, be tudják mutatni, hogy milyen károkat okoztak azok a "politikusbűnözők, akik az elmúlt húsz évben töltötték be a tisztségüket".


Cimkék: ingyenes jogi képviselet, távfűtés, hőszolgáltatás Hozzászólások: 0
Hozzászólok - Új Hozzászólás

Szavazok

FIDESZ

MSZP

Jobbik

Bizonytalan vagyok

stb.

MDF